Van, hogy egyszer csak megállsz. Nem nagy dráma, csak egy halk fáradtság: „már megint itt vagyok.”
Ismerős helyzet, ismerős érzés, ismerős ember – mintha ugyanazt az életet játszanád újra, csak más díszletekkel.
Elakadsz. Nem látványosan, nem tragikusan, csak épp nem mozdul semmi. És nem érted, miért. Hiszen dolgozol magadon, figyelsz, próbálod „jól” csinálni… mégis valahogy ugyanoda kanyarodsz vissza.
Ilyenkor a tudatos éned tiltakozik: „de hát én már túlléptem ezen.” De a tested, a reakcióid, a döntéseid — még a múlt ritmusában mozognak. Mert a minták nem gondolatok. A minták beégetett túlélési mechanizmusok, amelyek újra meg újra bekapcsolnak, hogy biztonságban tartsanak – még akkor is, ha közben boldogtalanul érzed magad.
A minta az, ami visszaránt. A minta az, ami megsúgja: „inkább ne kockáztass”, „biztosan te vagy a hibás”, „nem engedheted el, hátha még megváltozik.” És te hiszel neki, mert a hangja régi, ismerős, gyerekkorból jön. De ez a hang nem a jelenedből szól. Ez a múlt védőbeszéde.
És miközben próbálod túlélni, észrevétlenül elmész a saját életed mellett. Már nem az történik, amit szeretnél — hanem amit a minta „biztonságosnak” ítél. És egyszer csak rájössz: nem az élet akadályoz, hanem a megszokott fájdalom kényelme.
🌷 Lola története – amikor a minta működik
Lola már sokszor megfogadta, hogy legközelebb másképp lesz.
Nem ő fog mindent megoldani. Nem ő menti meg a másikat, nem ő tartja egyben, ami rég nem az övé.
Mégis, amikor egy régi barátja segítséget kért, újra ott találta magát — a helyzet közepén, tele megfelelési vággyal, szorítással a mellkasában, és a gondolattal: „ha most nemet mondok, csalódni fognak bennem.”
Aztán este, amikor hazaért, elöntötte az a régi, ismerős üresség.
Mindenki megkapta, amit akart, csak ő nem maradt benne sehol.
És akkor értette meg: nem az emberek ismétlik magukat körülötte, hanem ő járja újra a mintát, amíg észre nem veszi, hogy választhat másként.
Mindannyiunkban él egy Lola – egy rész, aki még hiszi, hogy ha elég jó, elég türelmes, elég szeretetteljes, akkor végre megkapja azt, amire mindig is vágyott. De a minták nem jutalmat adnak, hanem ismétlést. És csak akkor változnak, amikor te magad változtatod meg a választ.
🌿 Lola története – a felismerés után
Néhány héttel később Lola újra hasonló helyzetbe került.
Valaki megint kért tőle valamit – egy apróságot, de a hang, a tónus, az elvárás ismerős volt.
Egy pillanatra megfagyott benne minden: a régi reflex már indult volna.
A testében ott a sürgetés, hogy „gyorsan csináld, nehogy megharagudjanak.”
De most történt valami egészen más.
Nem rohant.
Csak vett egy mély levegőt, és meghallotta a saját hangját:
„Most nem. Most magamat választom.”
Nem volt benne düh, sem bűntudat.
Csak csend és egyfajta tiszta erő, amit eddig soha nem érzett.
És abban a pillanatban valami helyére kattant.
Nem a világ változott meg — ő lett más.
És azzal, hogy kimondta ezt a kis szót – „nem” –, megszakadt egy láncolat, ami évekig irányította.
Onnantól kezdve Lola már nem akart mindenkinek megfelelni.
Nem menekült, nem magyarázott, nem bizonyított.
Csak élt.
És valahogy minden kezdett egyszerűbbé válni.
A felismerés az első lépés kifelé. Nem azért, hogy hibáztasd magad, hanem hogy lásd: ez nem te vagy. Te az vagy, aki már észrevette. És aki egyszer ráismer a mintájára, az többé nem tud visszaaludni.
A kérdés már csak az: meddig akarsz ugyanabban a körben forogni, és mikor engeded meg magadnak, hogy valóban élj.
Ha ismerős ez az érzés, ha szeretnél rálátni arra, mi tart vissza, az Élet-vezetés térben ezekkel a mintákkal dolgozunk – finoman, de mélyen, hogy újra a saját életed ritmusába érkezz vissza. 🌿
Szántó Hanga Patrícia – Coach & Mediátor | Élet-vezetés
https://elet-vezetes.hu
